A

CHAPTER 4

  tündérlány sietős léptekkel szeli át a teret, át-át ugrálva az útjába kerülő dolgokat, lassan megközelítve céljukat.

- Á, hölgyek! – mosolyog rájuk Zain. – Hadd mutassuk be Lady Erina Smythe-t!

- Örvendek! – pukedlizik a szőke nő, mire a társaság többi női tagja viszonozza a köszöntést.

- Charlotte Rogers! Aliyah Bailey! Rosemary Beard! Cassandra Ashmore! Anna Fowler! – mutatkoznak be sorban, a boszorkányt hagyva utoljára. Erina szúrós szemmel kezdi vizslatni vetélytársát, mire az megereszt egy halvány mosolyt. – Isabella Chamberlain! Köszöntünk Windermere-ben!

- Chamberlain? Akkor az ön kúriája van az én ideiglenes birtokom mellett!

- Örömmel hallom, bár nem sűrűn tartózkodom a családi fészekben… - nevet fel Belle.

- Ha mégis arra vetődne, jöjjön át teázni! – ajánlja fel a másik.

- Feltétlenül, de ha most megbocsájtanak, dolgunk van… Mr. Turner ön is csatlakozik? – fordul Louishoz.

- Hogyne, már úgy is menni készültem! További szép napot! – int az ott maradt emberek felé. – Mi történt? – kérdi rögtön, mikor már hallótávolságon kívülre esnek.

- Szükségünk van a könyvtár kulcsára! – felel szűkszavúan Anne.

- Azt Zayntől kéne elkérned… - értetlenkedik a férfi.

- A kúria könyvtárához, észlény! – fortyan fel Anne.

- Ó, és hogyan menjünk? Nem tudsz el teleportálni odáig? – fordul Belle-hez.

- Ha leszedem a védőbűbájaimat, akkor igen, de az nem lenne szerencsés… szóval Cass viszi Rose-t, Louis viszi Charlotte-ot, Anne meg tud lépést tartani veletek a fákon! – vázolja fel.

- És te? – kérdi Charlotte, már a vámpír hátán, mire a boszorkány felnevet.

- Ne aggódj értem! – kiáltja, majd eltűnik a fák között.

- Akkor indulhatunk? – vonja fel a szemöldökét a vadász, majd meg sem várva a választ elillan, nyomában a többiekkel. Pár perc múlva már a kúria parkján át sietnek a nem szolid méretű villa felé.

- Belle hol van? – forog körbe Rosie.

- Majd feljön! – legyint Louis, majd kitárja a hatalmas ajtót, ami a hallba vezet. A lányok, Anne-t kivéve, elvarázsolva pásztázzák a termeket és folyosókat, amiken áthaladnak, majd lefékeznek egy igencsak súlyosnak tűnő ajtó előtt. A kúria könyvtára valószínűleg a legnagyobbak egyike a megyében, a természetfeletti lényekről szóló részlegét sok évszázad alatt gyűjtötték össze. Sok könyvet menekítettek meg a boszorkányüldözések, vallási háborúk idejéről, a Pápa által feketelistára tett könyveknek minimum egy példánya is megtalálható.

- Bejöttök, vagy mi lesz? – szól bentről Belle hangja.

- Te meg, hogy értél ide ilyen hamar? – ront be Cassandra.

- Boszorkány vagyok, vagy mi… - mosolyodik el a másik.

- Ez mind szép és jó, de szerintem a fúriák felfedéséről szóló könyveket nem az F betűnél fogjuk megtalálni, szóval lássunk hozzá! – dörren rájuk Anne.

- Értem én, hogy vadász vagy… de miért kell mindig ilyen mogorvának lenned? – kérdi gyermeki áhítattal Charlotte, mire Anne morog valamit, majd megindul a sorok közt a boszorkány után.

- Ókori görög mitológia, Istenek és démonok, Varázslény Enciklopédia, Mitológiai lények… - dobálja le az a szerinte olvasásra érdemes könyveket. Háromnegyed óra múlva, pár tucat kötettel körülvéve nem túl lelkesen vetik magukat a lapok közé.

- Fúriák: lásd Erinnüszök… - olvassa fel hangosan Aliyah. – Az erinnüszök a bosszúállás véres istennői a görög mitológiában s a többi… Az alvilágban lakó Aléktó, Tisziphoné és Megaira, azaz az Erinnüszök meghallgatták a halandók panaszait és a kirívó bűnösöket halálra üldözték, és rézszögekkel kivert korbácsaikkal kíméletlenül és kegyelmet nem ismerve őrjítették meg áldozataikat, akik általában a Tartaroszba jutottak…

- Állj! – kiált fel Belle. - Születésükből fakadóan az Erinnüszök leginkább azokat üldözték, akik apagyilkosságot követtek el, vagy családjuk egy tagját ölték meg. A görögök hitében így jelennek meg a Fúriák(náluk Erinnüszök): a három nőnek kígyók voltak hajuk helyén, kutya fejük és denevér szárnyuk volt, és fekete testük… Ezek nem a legjobb infók…

- Én megtaláltam! – szúrja közbe Anne, aki egy hatalmas enciklopédiát tart a kezében, mikor a kapucsengő gongja egy hatalmasat dörren.

- Egy pillanat és jövök! – kel fel Louis.

- Mit ír? – hajolnak közelebb.

- A fúriák felfedésére a legalkalmasabb, ha ősellenségeik egyikével kerülnek egy légtérbe… hát itt fel van sorolva egy pár, de ilyen lények itt nincsenek… hoppá! – kiált fel. – Boszorkányok! Azt írja, hogy a boszorkányok és a fúriák ősidők óta ellenségek…

- Remek! – fújtat Belle. – Szóval valahogy közel kell kerülnöm hozzá, és akkor majd megpróbálni megölni, nem igaz?

- Akkor ez pont kapóra jön! – tér vissza Louis, kezében egy felbontott levéllel. – Az új lakó mindegyikünket meghívott a házi álarcos báljára…

- Basszus… 

A    chapter 3  z eső ma sem kerülte el a várost, már órák óta nem is mozdultak a helyükről és csak úgy  ömlött az összes felhőből a csapadék, teljesen eláztatva az ősi kövekkel kirakott utcákat. A legfiatalabb helyi vámpír, Harry Sewel, unottan üldögél a városka egyik kávézójában és egyre csak kifelé bámul a térre. Az átlagos ember azt hihetné, hogy vár valakit, de erről szó sincs. Sötét szemeit a város alapítójának impozáns szobrán nyugtatja, szinte megszámolva a bronzalakon lecsorduló cseppeket, majd hangosan horkant egyet, visszagondolva az első polgármesterre. Minden lében kanál, okoskodó és fukar ember volt. A szobor készítője félt tőle, esetleg jóindulatú, vagy épp olyan talpnyaló volt, mint maga az alapítóatya, mivel a szobor barátságos mosollyal köszönti a városiakat minden egyes reggel, bár méltóságán a rajta fészkelő verébpár csorbát ejtett. Az utca másik oldaláról Miss Lucas reménykedő pillantásokat vet felé, de természetesen ez őt a legkevésbé sem érdekli. Bármelyik halandó nőt megszerezhetné a városban, ha olyan kedve lenne, de a természet felettiek már másik kategóriába tartoznak. Kifinomultabb érzékeik és gondolkodásmódjuk van, így csak a nagyon kezdők esnek bele a csapdájába. Már emberként is könnyen elcsábította a hölgyeket sármjával és modorával, de egyetlen lány szívét sem akkor, sem most nem tudta felmelegíteni irányába. Tegyék meg tétjeiket, hölgyeim és uraim! A viccet félretéve, nem érdemes találgatniuk… igazán egyértelmű, hogy ki az a személy. Isabella Chamberlain mindig is idegenkedett Harrytől, a sors különös fintoraként azonban a szüleik pont őket rendelték el egymásnak. Mindkét fél nagy bánatára… Bella Harryhez nem akart hozzámenni, Harry pedig általánosságban véve nem akarta igába hajtani a fejét. A szülőket persze ez a legkevésbé sem hatotta meg, igyekeztek minél előnyösebb házasságot kötni, hogy többet ne fájjon a fejük a gyerekek miatt. Egy kis idő után a fiatalok elfogadták a kényszerhelyzetet és elkezdtek megbarátkozni a gondolattal és egymással is. Aztán egy nap Belle teljesen váratlanul eltűnt… Majd három év múlva, mintha mi sem történt volna, visszatért új ereje birtokában. - Ha mozognál is, kevésbé lennél feltűnő… - ül le mellé Liam. - Hogy telt az estéd? – fordul felé Harold. - Eseménytelenül! – vigyorodik el. – És a tied? - Szintén! Fel kéne rázni a helyet! – ásít egyet látványosan. És mintha az Úr nézett volna le a két férfira, a térre begördül egy fekete hintó. Az ajtaja lassan, nyikorogva kitárul és elő lép belőle egy hófehér bőrű, szőke hajú nő. Szinte úgy tűnik, mintha vízen járna hosszú barack színű ruhájában. Liam és Harry megbabonázva bámulnak rá, nem is tudván, hogy mennyi gonddal járhat egy új hölgy érkezése a városba. Eközben a tér egyik legeldugottabb részén, Belle, Cassandra, Rosemary és Charlotte összehúzott szemmel vizslatják az új jövevényt a gyógyszertár ajtajából.   - Nekem ez nem tetszik… - morogja Cass, majd felhorkant, amikor a két fiú felpattan üdvözölni a nőt. - Nekem sem, de úgy látom ők nem így vannak ezzel… - lép vissza a boltjába Belle, hogy kiszolgálja az egyik idős hölgyet. - De hát az akkor sem járja, hogy a vőlegényeddel incselkedjen! – háborodik fel Charlotte. - Légy szíves, mondd még hangosabban, hátha Mr. Willis nem hallotta a túloldalon! – bök a boszorkány a zöldséges üzlet felé. – És már amúgy sem a vőlegényem, az volt már vagy háromszáz éve! – fakad ki, mire a többiek ijedten pislognak az öregasszonyra. – Ne aggódjatok, nem nagyon hall… VISZLÁT, MRS. RUTHFORD! – búcsúzik el tőle hangosan, majd kitámogatja az ajtón. - Képzeljétek el, hogy… hoppá! – viharzik be a boltba Aliyah, majdnem eltarolva Belle-t. – Na, szóval láttátok már az új nőt? Iszonyatosan magas! - És szép… - sóhajt Charlotte. - Azért annyira nem… - morog Rosie, majd lassan elkezdi felvenni az ismeretlen nő alakját. - Normális vagy? – kiált fel Belle és reflexszerűen suhint egyet, mire a kirakat függönyei összehúzódnak félhomályba borítva a szobát. – Mit csinálsz, ha meglát közben valaki?  - Megkérlek téged, hogy felejtesd el vele! – nevet rám, már saját alakjában. - Mi van itt? – hallanak egy hangot valahonnét a függöny mögül. Nemsokára Anne, a vadász alakja tűnik elő, szokásához híven szitkozódva. – Ki ez ott kint? – kérdi, mikor végre megszabadul a portól és függönytől. - Nem tudjuk… - néz ki az utcára Belle. Legnagyobb meglepetésére a szőke nő megfordul, gúnyosan rámosolyodik, majd sárgán felcsillan a szeme. Boszorkányunk ijedten berántja a függönyt és hátrább lép az kirakat üvegétől. - Mi az? Mr. Willis megint rád mosolygott? – vigyorog Charlotte. - Nem ő! – suttogja vissza a vörös hajú, majd a kisszoba felé int, amit laboratórium szerűségnek használ, jelezve, hogy menjenek be. Ahogy beérnek becsapja maga mögött az ajtót. – Créachta! – teszi rá a kilincsre a kezét, mire az zölden felizzik. – Sárgán világított a szeme! – fordul Anne-hez. – Ez tudod mit jelent… - Várj… csak nem? Hogy az a… - káromkodja újra el magát a másik, majd megigazítja hátára kötött kardját.  – Biztos vagy benne? - Még nem, de ha… - kezdené, mikor Cass felkiált: - Na, álljunk csak meg! Ti mi a fenéről beszéltek? - A nőről. Sárgán fénylett a szeme, amikor rám nézett… Először úgy kétszáz éve találkoztunk ilyennel, akkor még csak én és Anne voltunk itt. Ritkán lehet velük találkozni, de akkor nem véletlenül jönnek az adott helyre a férgek... és erősen él bennem a gyanú, hogy ez a lány egy közülük… - De kik közül? – kérdi unottan Aliyah. - Fúriák… - vágja rá egyszerre Anne és Belle. - De nem könnyű legyőzni őket… Le kell csapni a fejüket a nyakukról egy kristályból készült, meg valamilyen méreggel átitatott karddal… - ecseteli tovább Anne. - Ezüst ürömből… - szúrja közbe Belle. - Az mindegy! - Egyáltalán nem az! Ezüst üröm a hegy tetején nő! De ne döntsünk elhamarkodottan… először bizonyosodjunk meg róla, hogy tényleg fúria-e! – indítványozza a boszorkány. - Akkor nincs más hátra, mint üdvözölni az új városlakót! – pattan le Charlotte az asztalról és megindul az ajtó felé, amit Belle már készségesen kinyitott, majd mindannyian kilépnek Windermere főterének forgatagába…

Fúriák

  chapter 2

A

  város főterén csak egy lámpa világít, a polgármester az igazak álmát alussza, mint a  legtöbb halandó ember. Persze a termeszét felettieknél ez sem így zajlik, mivel aludni sem tudnak. A város melletti erdőben csend honol, csak a farkasok üvöltése szeli át néha a levegőt. A fák közti ködöt egy köpönyeges alak szeli ketté lassú mozgásával és időközönkénti hajolgatásával. Hirtelen felkapja a fejét és gyanakodva kezdi kémlelni az erdő távolabbi részeit.

- Ha rám akarsz ijeszteni, Louis, akkor el kell mondjam, hogy csúfos kudarcot vallottál! – kiáltja.  

- Hát ilyen szívtelennek ismersz, Belle? – lép elő az említett. Ó, igen! A köpönyeg alatt rejtőző alak nem más, mint a város ügyletesen boszorkánya, Isabelle Chamberlain.

- Tekintve, hogy nem dobog a szíved… - vonja fel a szemöldökét, mire kis hallgatás után mind a ketten elnevetik magukat. Belle lerántja a fejéről csuklyáját, elővillantva vörös hajának rendezett hullámait.

- Ez most igazán szíven ütött! – sóhajt színpadiasan a férfi.

- Elég a szóviccekből, mit keresel itt? – mosolyog továbbra is a nő.

- Vadásztunk kicsit a fiúkkal…

- A fiúkkal? – villan rá Belle szeme, mire Louis kissé hátrébb áll. – Ez mit takar?

- Zain… és Harry – vallja be vonakodva, tudván a két fél egymás ellen irányuló ellenszenvéről. Nem is kellett sokat várnia, hogy a boszorkány szemében furcsa fény gyulladjon, miközben dühödten szorongatja a kezében tartott füveket.

- Nagyon remélem, hogy nincs a közelben, mert… - kezdené, de valaki elhallgattatja.

- Belle! Mindenki tudja, hogy az irántam érzett vágyaidat próbálod leplezni ily módon, de mindhiába! Mellesleg remekül festesz! – nevet egy igencsak magas, göndör fürtökkel rendelkező és (Isabelle mélységes bánatára) eléggé vonzó férfi. Vörös szeme, mely hajdan mélyzöld színben pompázott, ide-oda cikázik a nő alakján

- Egy farkassal előbb osztanám meg az ágyam! – morogja az.

- Ha jól hallottam, már megtetted egyszer! – utal Harry közös vérfarkas barátjukra.

- Ez aljas volt! – nevet fel Louis, ám mielőtt Belle visszavághatna a férfinek, Zain besuhan közéjük.

- Liam átváltozott! – közli érzelemmentesen. – És kiszabadult…

- Remek! – fortyan fel a boszorkány. – Még jó, hogy mindenre gondolok… - távozik sietős léptekkel az erdőből. A vámpírok már az erdő szélén várják, hogy tájékoztassa őket, ám az rájuk sem nézve helyez el néhány fehérvirágú növényt a földön.

- Szóval? – töri meg csendet Louis, mire Belle lassan feléjük fordul.

- Imádkozzatok, hogy senki sem maradt bent az erdőben! – mosolyodik el, majd csettint egyet. Először semmi változást nem észlelnek, de egyszer csak a virágok kéken felizzanak, a levegő felforrósodik, hogy mindez egy kisebb szélvész után elmúljon.

- Csodálkozom, hogy eddig nem jöttek rá, mi vagy! – horkan fel Harry.

- Ha jól csinálod, akkor nem fednek fel, és én jól csinálom a dolgomat! – vág vissza.

- Ebben nem kételkedem! – mosolyodik el a másik féloldalasan.

- Ne játssz a tűzzel, mert megégeted magad! - morog a nő. – További kellemes estét! – fordul sarkon és megindul a házához vezető úton.  A három hím egyed egymásra néz, majd ők is elsuhannak a kúriájuk felé. Belle morgolódva dobja le magáról a fekete anyagot, majd a konyhaasztalra dobja a ma esti zsákmányt.

- Valami érdekes? – kérdi egy női hang, mire a boszorkány ijedten megpördül. Aliyah Bailey ül ott teljes életnagyságban, az egyik gyógynövényekkel foglalkozó könyvet lapozgatva.

 - Neked is szia! Amúgy csak Liam szabadult ki, de lezártam az erdőt, szóval senkinek sem fog baja esni! – legyint.

- Találkoztál valakivel? – csapja be a kreolbőrű lány a könyvet, mire Belle rosszallóan néz rá.  – Bocs! – vonja meg a vállát.

- Ha arra vagy kíváncsi, hogy láttam-e ma a vámpírodat, akkor a válaszom, hogy igen vele is találkoztam… - kezd el pakolászni.

- Gondolom, ma is kifogástalan festett, mint mindig! – vigyorodik el Aliyah. – És kik voltak vele? Ó! Csak nem? Ott volt Harry is, igazam van, vagy igazam van? – tapsikol.

- Rémes vagy! – csóválja a fejét a vörös. – Ő is ott volt, meg Louis is, de szokás szerint taplóként viselkedett… - azzal elmesélt mindent barátnőjének.

- De hát jogosan vágott vissza Liammel! – ráncolja a homlokát a démon.

- Ne kezd te is! Különben is, holt fáradt vagyok! – nyafog.

- Én is kezdek álmosodni! – bólint a másik, mire nagy egyetértésben elvonulnak a saját hálószobájukba és nyugovóra térnek, nem sejtve, mit hoz a következő nap…

fThe Broken Crownf

A

chapter  1

  z eső halkan kopog a könyvtár ablakán, bent félhomály uralkodik. A borús idő amúgy sem segít a bentről bámuló férfin, a helyiség ugyanis nem a legvilágosabb létesítmények közé tartozik Windermere-ben. A kreol bőrű, fekete hajú férfi vérvörös szemekkel pásztázza az eső elől menekülőket, majd frusztráltan rágyújt egy cigarettára.

- Nem értem, miért zavar ennyire az eső… és gondoltál már arra, hogy abbahagyd a pöfékelést? – kérdi a mögötte lévő asztal túloldalán ülő férfi. Világosbarna haja nedvesen tapad az arcába, tincsei mögül szinte világítanak türkizkék szemei, majd ahogy elmosolyodik, előbukkannak tűhegyes szemfogai is.

- Az eső azért zavar, mert általában ilyenkor fáradsz be és áztatod el a könyveim felét… - morogja a másik.

- Ugyan, Zain… - legyint a kékszemű.

- Parancsolsz, Louis? – vonja fel a szemöldökét Zain.

- Tudom, tudom! A könyveid szentek és sérthetetlenek! Arra nem gondoltál még, hogy több fényt engedj be ide? Jobban nézne ki a hely… - fordul körbe Louis.

- Ha több fényt engednék be, hamuvá égnék! – morogja a kreol bőrű. – Sajnos nem mindenkinek van meg az a kiváltsága, hogy bártan mászkálhat, ha ezer ágra süt a nap! – pillant rá a férfi ujján ékeskedő pecsétgyűrűre jelentőségteljesen.

- A korral jár! – nevet fel. – Tudod, nekem volt időm kiérdemelni, elvégre kétszáz évvel idősebb vagyok!

- Érdekes, hogy Harry kedvében el tudtál járni, holott ő fiatalabb nálam!

- Ő nincs jóban Isabellel… - von vállat Louis. – De te igen! Ha megkérnéd, biztosan segítene, csak ahhoz meg kéne találnod a férfitagodban rejlő erőt, drága barátom!

- Nem én vagyok vele jóban, hanem Aliyah! – rázza a fejét Zain.

- Akkor miért engem kérsz meg, hogy járjak el az érdekedben, amikor ott van a kis démon barátnőcskéd…

- Ne hívd így őt!

- De hát, ha egyszer démon! – kacag a másik, majd magára teríti kabátját.

- Tudom, de így túl baljósan hangzik az egész… - von vállat Zain.

- Nem mindegy? Ebben a városban úgy is mindenki a Pokolra jut! – nevet tovább Louis, majd becsapja maga mögött az ajtót. Zain morgolódva nézi végig, ahogy barátja felhúzza az esernyőjét és eltűnik a sarkon, aztán elnyomja az ablakkeretbe a cigarettáját. Sajnos igazat kellett adnia Louisnak… ez a város a legkevésbé sem mondható átlagos angliai kisvárosnak, még az igencsak különös Tóvidéken sem. Windermere lakosságának kis része áll csak mit sem sejtő emberekből, akik tényleg nem tudják, mi történik körülöttük. A valóság teljes tudatában álló egyedek pedig jobbjára természetfeletti lények. Vannak itt vámpírok, damfírok (fél-vámpír), vámpírvadászok (csak, hogy teljes legyen a kör) farkasemberek, boszorkányok, alakváltók, tündérek, sőt még egy arkangyal is. Néha idetéved egy-egy vándor, de nem maradnak tovább egy-két napig, mert vagy furcsállják a helyet, vagy meghalnak, nem igazán ismeretlen körülmények között. A közösség nagyon összetartó, még akkor is, ha teljesen másik fajba tartoznak. Louis Turner a legidősebb vámpír egész Cumbria területén a maga 421 évével, így ő a területi klán feje és a legmagasabb kaszttal rendelkező egyed. A kasztban elfoglalt helyüket a vámpíroknál a szemük színe jelzi. Ha elérik a legmagasabb fokozatot, akkor a szemük színe felveszi az emberi mivoltukban levő szemük egy élénkebb árnyalatát. A vérvörös szemmel rendelkező Zain Morgan koránál fogva a kasztrendszer alján tartózkodott, mint közkatona. Nem mintha érdekelte volna, hogy hol helyezkedik el… Mint emberi életében, most is a könyveinek szentelte figyelmét és megnyitotta Windermere első könyvtárát, úgy cirka ötven éve. Liam Payne apjától örökölte az átváltozás képességét, még kisgyermek korában. Nem, ő nem alakváltó, mint az gondolnánk. Liam ugyanis a város legerősebb vérfarkasa. Az örökölte kifejezés is túlzás, inkább mondjuk úgy, hogy az apja beléharapott egy kellemes teliholdas éjszakán… Itt van még Niall Hagan, vagy közismertebb nevén Uriel arkangyal. Az ő feladata őrizni a Pokol kulcsát, hogy az Ítélet Napján kinyithassa annak kapuit, de jelenleg amolyan szabadságon van a Földön. Urielt számos titulussal illették az idők folyamán: Szeráfok Hercege, Zene Angyala, Szeptember Angyala, vagy Rettegés és Mennydörgés Angyala. Mondhatni Isten küldte le hozzánk… Ó és ki ne hagyjuk a rettegett Harold Sewelt! A városka flört királyát, aki mellesleg vámpír, minden tinédzser lány álmát… nem mintha annyi kishölgy élne itt, de amennyi van az az öt fiú valamelyikébe szerelmes fülig, ami nem csoda, hiszen sármosak, jó a modoruk és igencsak vagyonosak. Louis és Harry egy kastélyban élnek a hegyek lábánál Zainnel, ha az éppen nem marad bent a könyvtárában. Most vegyük figyelembe a hölgyeket is. Aliyah Bailey a keletről érkezett bevándorló, de ki törődik azzal, hogy illegálisan tartózkodik az országban, ha tegyük fel az illető egy démon? Senki. Az igazságszolgáltatás amúgy is messziről elkerüli ezt a várost. Saját törvények szerint élnek és ez nekik így is van jól. Aliyaht amúgy elég gyengéd szálak fűzik a mi kis könyvkukacunkhoz. Charlotte Rogers, majdhogynem az egyetlen tiszta lelkű lény, bár tündér lévén ez természetes. Rosemary Beard a város alakváltóinak egyike, de nem szokott kérkedni a képességeivel. Az ő legjobb barátnője Cassandra Ashmore, a város egyetlen női damfírja. Isabelle Chamberlain a halandók szemében a helyi gyógyszerész vagy gyógyító, ami nem is áll távol az igazságtól, hiszen boszorkány. Helen Salisbury itt élt és halt meg a városban, mindössze 26 évesen. Mikor halála után válaszúthoz került, ő a szellem létet választotta, mert félt a túlvilágtól. Végezetül, aki minden lényt kordában tart Windermereben az nem más, mint Anna Fowler. Eredeti hivatási szerint vámpírvadász, de mióta itt el, lassan minden lényre kiszakosodik. Pár évtizede megegyezett a helyi vámpírközösséggel, hogy nem öli meg őket, ha ők sem ölnek meg senki a városból. Ha már így végig értünk a seregszemlén, csöppenjünk bele a történésekbe…